A koncepcióról: Az óriás respect az AKQA-nak jár a kivitelezésért, míg ügyfél oldalrólMs. Jane Huangnak az Unilever Kínai csapatának beverage brand-building directorának. A kampány a kínai Új Év ünnepéhez kötődik, mely a nyugati kultúrában talán a Karácsonynak felel meg leginkább és ami ha nem tévedek február 14.-ére esik az általunk használt naptár szerint. Ez egy olyan ünnep, amikor a családtagok összegyűlnek, meglátogatják egymást és barátaikat, elhalmozzák egymást enni - innivalókkal. Jó kívánságok, fogadalmak; ilyesmik. Ezt az esemény vette alapul a kampány, melynek során felhasználták a legnépszerűbb kínai közösségi portált, (qq.com) ahol kialakítottak egy brandingelt aloldalt. Érdemes meglátogatni, ha másért nem akkor azért, hogy végre láthassunk érdekes kínai karaktereket. Kattints ide a landing page megtekintéséért. A kampány során leforgattak három filmet - egy "pantomimest", egy "rock bandást" és egy "iskoláslányost" - melyekben a főszereplő arcát, egy alkalmazás segítségével a saját fotónk feltöltése után ki lehetett cserélni a sajátunkra, és így a saját nevünkben elküldhettünk egy személyre szóló Új Évi köszöntést. A köszöntés szövege egy gőzőlgő csésze Lipton tejes teából bukkant fel.
Az eredményről: Mint ahogyan a bevezetőben is említettem Kínában ez is más egy kicsit. Ahogy a demofilmből is kiderül odaát 1 000 000 azaz egymillió embert elérni nem nagy kunszt, így igazából arra büszkék, - a film készítésének pillanatában - meghaladták a 100 000 000 azaz százmillió elérést, ami azért tegyük hozzá, hogy egy szép szám. Az első két héten realizáltak a siteon 17 000 000 megtekintést; ami még "elmegy", hiszen létezik az az összeg, amiért ezt el lehet érni, de ezek a látogatók azon melegében generáltak 6,4 milló kimenő üdvözletet. Azért az csillagos ötös.
A terjesztésről pár szót, mert ugye mégiscsak az a kulcsa a dolognak. A kínai kollegák azt találták ki, hogy a korábban már említett qq.com közösségi siteon indítottak egy támogató promót is. Aki elküld 20 üdvözletet, az azonnal kap egy un. "red diamond"-ot (bármi is legyen az) ami egy virtuális érték a qq.com rendszerén belül, aminek valós értéke egyébként 1,24 $, amiért a qq.com - on belül virtuális javakat lehetett vásárolni. Aki pedig a legtöbb kimenő üdvözletet generálta, az nyert egy iPhone-t.
Ui.: Na csak annyit, hogy valamelyik nap futottam bele valamelyik megmondó site kimutatásába, melyben a tíz legnépszerűbb vírusmarketing videot rangsorolták. Tudom - tudom, hogy ez a kampány nem egy videóról szólt, de szerintem a Top 10-ben ott lenne a helye.